matareseklan

Meglehetősen meglepődtem, mikor a BC2 lemezét a box-ba rakva, az első pályán egy II. világháborús időpont, helyszín és addig ismeretlen szereplők fogadtak. A japánok és csodafegyverük (pont nekik ne lett volna), illetve egy tudós kerül a képbe az első küldetés alkalmával. De nem lőném le az összes poént, ez csak egy rövid bevezető, ami ahhoz kell, hogy a történetünk szép kerek legyen. Az első fejezet befejezése után azonban visszatérnek a már ismerős szereplők, Marlowe, Sweetwater, Haggard, Redford, azaz a Bad Company. Nem közvetlen folytatásról van szó, tehát aki az első részt kihagyta, nem veszít sokat.

A bejárt csatamezők hatalmasak, ráadásul több alternatív útvonalon is eljuthatunk a célig (persze, ha valaki a szürke zónába téved, rögtön figyelmeztetnek, hogy vagy visszatérünk a küldetéshez, vagy load checkpoint lesz). Ami nagyon tetszett, ha A pont-ból kiindulva B pont-ba géppuskafészek miatt nem jutunk át, akkor elég csak lyukat robbantani valamelyik oldalsó épületen, és máris ott vagyunk az ellenfelek hátában. A készítők által Destruction 2-nek nevezett rendszerben, minden széttörhető, felrobbantható, elpusztítható. Elvileg. Mert a házak (tégla, fa), fák, járművek, mind-mind a földig rombolhatóak, azonban vannak tárgyak, amiket nem sikerült semmiféle kemény fegyverrel elpusztítanom. Ki érti ezt?

Nem esett szó az M.I.-ről. Ez nem sokat változott az első részhez képest. Sajnos. Barátaink néha még nehezebb fokozaton is nehezen találnak célba, míg az ellenfelek halálpontosak tudnak lenni, de az, hogy kimozduljanak a megadott pozíciójukból már nem gyakran fordult elő. Így csak menni kellett előre és nagy bőszen lőni őket, vagy ha az nem ment, az aktuális épületet lebontani körülöttük.

Grafika: 10

Jó -  Néha már filmszerű grafika, nagy pályák, rombolhatóság, remek karakterek

Rossz -  Rövid single rész, néha buta csapattagok és ellenfelek 

A Viharsziget című filmet nagyon sok ismerősöm ajánlotta moziban való megnézésre. Egyrészt a hangulat, másrészt a helyszín és a kor miatt, hiszen eléggé odavagyok a 60-as, 70-es évek világáért (filmek, játékok stb.). A mai napig húztam a film megnézését, és bizony élményekkel tele jöttem ki a moziból.

A hangulat, a zene, a karakterek, és a történet is nagyon megállja a helyét. Nem is nagyon találtam gyenge pontot, az elejétől a végéig lekötött. Kezdve a remek zenével (nagybőgő), a hangokkal (ijesztgetős), folytatván a fordulatos történettel és remek történetvezetéssel. És hogy ez utóbbi miért fontos? Mert legalább két órás a film és hosszúnak, elnyújtottnak mondanám, de alig mozdultam a székben, annyira lekötött, olyan jó volt a rendezés.

DiCaprio újra bizonyított, bár eleinte úgy gondoltam, hogy nem lesz nagy szám, és nem a legjobb választás volt (az első pár perc jelenetei), aztán megváltozott a hozzáállásom, látván, hogyan lesz egyre bekattantabb a szereplő. A többiek is hozzák a megszokott formájukat, úgyhogy gyenge szereplésről nem beszélhetünk.

A történet szerintem 1 óra után már kitalálható, vagy ha pontosan nem is jövünk rá, azért sejthető, hogy nem minden az, aminek látszik. Szépen lassan teszik egyértelművé, hogy mi is történik a Viharszigeten és ki kicsoda a sakktáblán.

Pandorum - Egy olyan filmből, aminek a történései az Alien, Dead Space, Halálhajó és hasonló nagy nevekhez vezethetőek vissza, talán rossz nem is lehetne. Ehhez még párosul néhány közepesen jó színész, akiket eltaláltak a szerepekre, és máris van egy jó sci-fi-nk. Persze azért a Pandorum-nak is van hibája, hiszen kicsit hosszú, feleslegesen van elhúzva, és néhány akció lehetett volna horrorosabb, vagy néhány horror akciódúsabb, hogy tudjuk, hogy most melyikről is van szó.

Csúf igazság – A szokásos heti barátnővel nézős film. Gerard Butler lassan végleg levetkőzi 300-s kinézetét, egyre húsibb, pufókabb lesz. Partnere, a Grace Klinikás (de miért pont az, amikor annyi filmben játszott?) Katherine Heigl pedig egyre szebb lesz és talán egyre jobb filmeket választ magának. Azonban a Csúf igazság, amerikai, klissékkel tarkított, kitalálható befejezéssel, de jó poénokkal és egész jó szövegekkel szolgál. Tipikusan az egyszernézős kategória, de akár még emlékezetes is tud maradni.

A szállítmány – Az Antal Nimród rendezésében készült filmet, nagy sokára, csak most tudtam megnézni. Azonban nem sajnálom, hogy eddig nem szakítottam rá időt, hiszen nem vesztettem sokat. Lassan indul, és a kitalálható a vége. Nagy nevek, kis színészi teljesítménnyel, nem sok maradandó emlékkel (mondjuk az megmaradt, hogy minden rosszfiú szakállas). De nem az ő hibájuk, hanem a költségvetésé, hiszen a film nem lett volna rossz, ha nem abban a lepusztult épületben játszódik, és nem ilyen kevés támogatásból.

Megtörtént az áttörés. A box-om másfél éves, és végre elértem a 20000-s gamerscore-t, illetve köszönhetően a Battlefield: Bad Company 2-nek, át is léptem azt. Pontosan 20100GS, 1015 achievement. Mindent csak a single részen, hiszen multizni, LIVE-ozni nem szoktam, így sajnos sok játék acsívjeit csak 50%-ban vagy még kevesebben tudtam teljesíteni (persze az igazi profiktól én messze vagyok, azonban szívet melengető így is…).

A statisztika szerint, 60 elkezdett game, ebből 50 végigjátszva, a maradék 10 csak olyan, beraktam, megnéztem, továbbadtam jellegű volt. Viszont a végigtolt játékok nagy része kedvenc lett, esetleg két, vagy három végigjátszást is megért.

A kedvencek a Mass Effect 2, ez 37 óra végigjátszást ért meg, vagy az Assassin’s Creed 2, ami 24 óra játékidő volt. A Dead Space négyszer lett végigjátszva, különféle fokozatokon (az élmény, a hangulat, páratlan), a Gears of War 2 háromszor (szereplők, történet csillagos ötös), ebből egyszer co-op módban. A Resident Evil 5 négyszer végigjátszós volt (szép grafika, jó történet, hangulatos game), ebből egy még folyamatban van, haverral co-op-ban.

 A Halo: ODST, Gears of War, Gears of War 2, Resident Evil 5, Madden NFL 2009, Need for Speed: Pro Street pedig megérte, hogy co-op-ban is végig legyen játszva, és nagyon rá tudtam hangolódni a párommal, vagy haverokkal a játékokra.

És a legjobbak:

Mass Effect 2 (50/46 achievement, 1000/890 gamerscore)

Assassin’s Creed 2 (50/44 acsív, 1000/910 GS)

Dead Space (48/39 acsív, 1000/675 GS) - UPDATE (48/43 acsív, 1000/785)

Sokat kellett rá várni, de végre megérkezett. A Halo Legendák a játék világába kalauzolnak el minket, hol az előzményeket, hol az emberek, vagy a Covenant történetét mesélve el. A 6 különböző rész, 6 különféle animációt jelenít meg. Van ami nagyon profi és nagyon szép számítógépes trükkök tárházát mutatja meg, míg van olyan rész is, amiben mintha különféle festményeket láthatnánk.

A zene a szokásos, bár nem ugyanaz a szerző, mint a játékoknál. Azonban így is sikerült tökéletes hangulatot és Halo feelinget teremtenie a készítőknek. A történetek nagyon jóra sikerültek, sok homályos dologra fény derül (legalábbis számomra). Ajánlott minden rajongónak, de akik az anime-ket szeretik, azok sem fognak csalódni.

A hétvégi program a Viharsziget lett volna, azonban ismerősök komoly reklámot adtak az új Sandra Bullock filmnek, a Blind Side-nak. Mivel a Nászajánlattal már nagyot nőtt a szememben a színésznő, és mivel az új filmje valós eseményeket dolgoz fel, ráadásul amcsi focis történetet tesznek elénk, így egyértelmű volt, hogy bevállaljuk párommal a két órás mozit.

Nem bántam meg! Nem bántam meg! Sandra Bullock bizony megint jól választott, bár azt nem mondanám, hogy ez a film kellene, hogy meghozza neki az Oscar díjat, azonban az biztos, hogy a mozi minden várakozásomat felülmúlta.

Van itt minden ami kell, egy hülyének tűnő szegénysorú fekete gyerek, bandáktól nyüzsgő terület a belvárosban, drogproblémákkal küzdő anya, aki lemondott a gyerekéről, és egy olyan család, akiknek ezek nem számítanak, befogadják és a család tagjaként kezelik a hátrányos helyzetű fiút.

Persze az élet nem olyan könnyű ezek után sem, és sok sorsfordulatú dolog történik az életükben, ráadásul Michael múltjáról is derülnek ki dolgok. A színészek egyébként nagyon jól játszák a szerepüket, Bullock kisasszony előtt megint le a kalappal, de az egész család minden tagja jó választás volt.

És mi lesz a vége? Az egyetem után, 2009-ben a hányattatott sorsú fiú a Baltimore Ravens csapatához kerül és a legjobbak között játszhat. Mi ebből a tanulság? Amerika a lehetőség hazája, ha keményen küzdesz, a legaljáról is van felemelkedés, csak hinni kell és soha nem feladni (a legtöbb amcsi focis fekete srácnak van valamilyen előélete, az hogy pont Oher került a középpontba az betudható egy könyvmegjelenésnek…).  

Már a tavalyi előzetesek óta vártam az új Mel Gibson filmet, hiszen egyik kedvenc akciósztárom, már nagyon régóta nem szerepelt a moziban, csak a hírekben volt hallható egy két balhéja. A sötétség határán című Gibson filmet kicsit úgy harangozták be, mintha az új Taken/Elrabolva lenne. A történet hasonló, hiszen a főszereplő lánya miatt kezd bosszúhadjáratba, és nyomozásba, és keríti elő a rosszfiúkat egyenként, hogy leszámoljon velük.

No. Az Edge of Darkness nem lett ilyen. Nemcsak, hogy nem pörgős, és nem látványosan akciódús, de igencsak unalmas lett. Valahogy nem éreztem Gibson-on, hogy meg akarná találni a lánya gyilkosait. Sőt. Voltak részek, amikor nem is értettem, hogy miért azt csinálja, amit csinál. Komolyan ennyi telt a forgatókönyvíróktól? Komolyan elvállalta ezt a visszatérést Mel Gibson? A film tehát uncsi, és kicsit vontatott, van benne pár régi akciókat idéző jelenet, de összességében sajnáltam, hogy ennyire vártam rá.

A hétvégén rászántam magam, hogy újabb két gyönyörű figurával lepjem meg magam. Az egyik egy korai névnapi ajándék páromtól, a másik egy kis kedvezménnyel vásárolt, régóta nézegetett kedvenc karakter.

A Bioshock egy olyan game volt, ami mind a hangulattal, a 60-as évek feelingjével nagyon meg tudott fogni, sok időt töltöttem el Rapture világában. A nemrég megjelent második rész után döntöttem úgy, hogy egy eredeti Big Daddy-t is be fogok szerezni.

A Gears of War első két részét rengetegszer végigjátszottam. Volt, hogy egyedül, több fokozaton, párommal és haverral co-op-ban A világ nagyon tetszett, és Marcus Fenix, a Delta osztag vezéralakja nagyon nagy kedvencem lett. Magától értetődött, hogy a listámra kerül.