Szombaton a Budapest Titan csapata az Orczy kertben tartott nyilvános edzést. Bár az időjárás kicsit borús, kicsit esős volt, ez a fiúkat és az edzőket nem tarthatta vissza attól, hogy megjelenjenek és mutassanak egy kis pesti játékot.
Érdekes volt, eddig még nem láttam ilyen felkészülést, pláne nem magyart (itt nem voltak olyan kemény ütközések), ezért akár órákig el tudtam volt ott üldögélni és nézni a passzokat, vagy a játékot.
Amikor odaértünk már megvolt osztva a csapat, voltak kezdők (mez nélkül), akik a passzolást, labdaátvételt gyakorolták, szerintem volt még egy offense csapat és egy futó-passzoló játékot gyakorló egység.
Számomra az offense volt a legérdekesebb, ennek gerincét egy apa-fia-fia hármas alkotta (legalábbis nagyon hasonlítottak egymásra), ezek nagydarab és igencsak súlyos emberek voltak. Az biztos, hogy egy ilyen falon nehezen jut át az ember.
A kezdők kicsit még bénáztak, bár az látszott, hogy nem először van a kezükben tojás alakú labda. Úgy néztem, hogy kinézet vagy tudás alapján akár én is befértem volna. Nagy kedvem is lett volna beállni közéjük, azt hiszem külsőleg szemlélve talán még jobb is lettem volna, mint az átlag. Persze ha már benn van az ember, minden másnak tűnik.
Ahogy telt az idő, variálódtak a felállások, voltak emberek akik a szerelést gyakorolták, egy nagyobb csapat a hosszú passzokat, majd voltak már taktikai helyezkedések. Néha rácsodálkoztam, hogy a QB-k milyen kemény labdákat passzolnak le, és az esetek többségében a futók el is kapták.
A végére (legalábbis nekem) felálltak a csapatok és már taktikázást, akciókat is láthattunk. Ezután mi elindultunk hazafelé, újabb élményekkel gazdagodva. Ha legközelebb ilyen van, megint eljövök megcsodálni a játékosokat.
Készítettem képeket és videókat is, bár csak egy sima Samsung telcsivel, azért annyira talán nem lettek rosszak.
Utolsó kommentek