matareseklan

Talán sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor Nágel Pisti osztálytársam és barátom az első Robert Ludlum könyvet a kezembe nyomta. A Fantom névre hallgató sárga borítójú szétolvasott regény örök életre emlék marad számomra. És az azt követő 20 darab igazi bestseller sem tűnt el nyom nélkül számomra. Tulajdonképpen Ludlum összes könyve, ami nálunk Magyarországon megjelent, nekem megvan. Imádom az mindet, bár legjobban a Matareseklan fogott meg (internetes nevem, e-mail és minden más címem és user nevem innen származik…).

Amikor meghallottam, hogy Matt Damon nevével fémjelezve, remake készül a „Ralph atyás” Bourne-ből, nagyon megörültem. Akkor már kevésbé, amikor kb 5 perc után a filmnek sem az előző mozihoz, sem a könyvhöz nincs köze. Persze ettől még a Bourne-rejtély, majd az azt követő két másik mozi is elég jó lett, akciókban, drámában és kémjellemzőkben nincs hiány, ami mindig is jellemezte Ludlum műveit. A játék az első részt követi, kicsit kipótolva, hiszen itt miközben Jason Bourne emlékezik, korábbi akciókat játszhatunk végig vele, miközben a film eseményei forognak.

Ezzel most le is lőttem a történeti szálat. Tulajdonképpen a játék a filmtörténeten kívül előzményeket is feldolgoz méghozzá nem is akárhogy. Persze pár percnyi játék után mindenki döntse el maga, hogy jól, vagy sem. Az alapkoncenpció egy lopakodós, verekedős FPS/TPS lett volna. A végére szépen összegyúrtak mindent, amiből az lett, hogy Jason Bourne Mortal-os hősként megy és veri végig a rosszfiúkat, és egy perc pihenője sincs, ahogy azt a filmben megszokhattuk.

Igen, ez engem annyira nem nyűgözött le. Illetve máshogy fogalmaznék, meglepett néhány dolog a játékban. Például, amikor ellopakodnék valamelyik őr mellett, az akkor is észrevesz, ha egyáltalán nem kellene, és rögtön indul egy kis játékvideó, amiben elkezdenek verekedni, majd átvesszük az irányítást és különféle kombókkal legyűrhetjük az ellent. Majd amikor jobb oldalon a B felvillan (lenyomjuk), és egy újabb videón figyelhetjük meg, ahogy még a „szart is kiveri ellenfeléből” a főszereplő. Nos engem ez annyira nem fogott meg, mert a játék így abban merül ki, hogy megyünk, verekszünk, majd megint verekszünk, aztán lövöldözhetünk kicsit, megint verekszünk és ennyi… Nekem ez valahogy kevés volt.

Néha, kicsit mátrixosan, ez az adrenalin töltettől függő, felvillan egy-egy gomb, amit lenyomva emberünk szupergyors töltéssel egy golyóval kilővi az ellenfelét, vagy különféle tárgyak használatával csapja szét ellenfeleit. Nice. Ez a rohangászásnál is megjelenik, hogy megyünk előre, és mondjuk a dokk széléhez érve, utunk végetérne, azonban a megfelelő gomb lenyomásával átlendül a főszereplő egy tigrisbukfenccel a másik pallóra és már megy is tovább.

A kőrítés. Na az jó lett. Nemcsak azért, mert a pályák változatosak, színesek, sok félék, hanem mert a verekedéseket néha felváltja pisztollyal, vagy keményebb fegyverrel való csatározás, illetve egy kis lopakodós, rohangászós rész. Így azonban már érezhetően megnő a game élettartama.

A grafika egyébként elég baráti, mint a képek is mutatják, ezt a részt nem érheti panasz, sőt, a játék elején, mikor a kis tengerparti városban sétálgatunk, a madarak, a gyalogosok megvalósítása nagyon jó lett, teljesen életszerű és közelebb hozza a játékot és a környezetet hozzánk.

A hangoknál nem tudok mit kiemelni, mert megmondom őszintén, a fegyverek, ellenfelek hangja nem rossz, de semmi extra, nem hagy mély nyomot, és a zene sem a legütősebb, azt hittem kicsit dinamikusabb lesz egy ilyen akciójátékhoz.

Az ellenfelek értelmi képessége nem a legjobb, néha befutnak elénk, miközben mi fedezékből lövünk, ráadásul hajlamosak fejlövés után is simán tovább sétálgatni. Azonban ha már hozzászokott az ember, rögtön két, esetleg három lövést ereszt meg, és úgy hullik az ellen, ahogy kell.

A játék néhány fordulópontján meg kell verekednünk egy-egy főellenféllel. Ők azért különlegesek, mert nem lehet simán elverni őket, mint a többi rosszarcút, hanem egy két pofon után egy kisátvezetőn keresztül mutatják ahogy Jason egy jól sikerült kombóval még átdolgozza az arcot, aztán megint bunyó, megint átvezető, megint bunyó, és jó esetben a harmadik, esetleg negyedik negyed után vége a muksónak.

Nos a végére annyit mondanék, hogy ez tényleg nem egy rossz játék, ha valaki szereti ezt a stílust. Én igazából még azt sem tudtam eldönteni, hogy pontosan melyik kategóriába soroljam. Azonban ha valaki pörgős akcióra és jófajta verekedésre vágyik, hát tessék.