Véget ért a Karácsony. Most már hivatalos, hiszen, amikor elkezdtem írni, még 26-a volt, azaz még Karácsony, bár nekem már meló, míg mások még a bejgli szélét eszegették éppen. Sőt, jó esetben (3:02 van) most jókat álmodnak a sok ajándék és a nagy családi vacsorák után. Bezzeg mi! Mi monitoringosok! Még akkor is ébren csak az AHD-t bámulva virrasztunk, amikor szinte egész Magyarország alszik.
Mi azonban soha. Igazi biorobotként felügyeljük a Mátrixot, hogy nehogy valami gikszer csússzon a biztosan működő gépezet fogaskerekei közé. Mert ha ez megtörténik, akkor… akkor mi lesz? Semmi. Felhúzott szemöldökkel és érdeklődve nézzük a beérkezett hibát, majd belenyugvó arckifejezéssel nyugtázzuk, hogy most úgy sincs rajtunk kívül ébren senki más, hát ráér reggelig…
No, mindegy, visszatérve a Karácsonyra, mert hogy jött, látott, győzött. Hihetetlen, hogy tavaly ilyenkor még a keresztanyáméknál tobzódott a család, és puff, elrepült egy év, máris lehetett tervezgetni a következő családi hepajt.
Mint észrevettem a tv és az általa vetített műsorok, külön hangsúlyt fektettek arra, hogy ilyenkor legyünk tekintettel a rokonságra, barátainkra, családunkra, hiszen ekkor történnek a nagy összeveszések és kibékékülések, elérzékenyülések stb.
Tisztára, mint amikor iszik az ember. Először jön a mindenki a barátom, aztán a mindenki már nem a barátom (értsd: kötekedés), majd a kibékülés, és nagy alvás. Tehát akkor a Karácsonyi buli=lerészegedés. Na azért nem, de majdnem.
Nálunk most nagyon jól telt, még ha az első pár sorból nem is ez derül ki. 24-én otthon, öcsém és édesanyám megajándékozása és Karácsonyi ebéd elköltése, ahogy az lenni szokott, szűk családi körben. Nálunk ez már nagyon szűk… Halászlé, húsleves, töltöttkáposzta, rántott hús, sütik és persze az elmaradhatatlan bejgli. De a lényeg (legalábbis számomra) a napok (vagy hetek) óta eltervezett 25-ei barátnő (és családja) meglepése vidéken.
Történt úgyanis, hogy kijelentettem kedvesemnek, én családban töltöm a Karácsonyt, míg ő hazamegy az övéihez, addig én az enyéimhez. A körülmények adottak lettek volna, azonban én másban törtem az agyam. Meglepetés leutazás… Az egy igazi karácsonyi plussz ajándék lenne...
Reggel korán keltem, hogy leghamarabb induló járattal lemenjek kedvesemhez és 25-26-át vele tölthessem. Egyedül a tesóját szerveztem be az utolsó pillanatban, aki bevitt az állomásról, igazi titkosügynökként várt engem a megállóban, én csak bepattantam a kocsiba, majd szó nélkül nekiindultunk… A meglepetés olyan jól sikerült, hogy szegény meg se tudott szólalni, mikor meglátott. Aztán otthon (mármint náluk), volt nagy vigadalom, meg persze evészet, mint minden Karácsonykor (az ember egy ilyen buli után egy hétig külön kardio edzést tart, hogy felesleges 4-6 kiló lemenjen), és a vége az volt, hogy minden jól sült el, mindenki meglepődött, és mindenki jól érezte magát. Iszogattunk, sokat beszéltünk, ajándékoztunk, és még egy kis pihenésre is volt időnk.
Egy negatívum az utazás során, hogy lássák utas sorstársaim, nemcsak a MÁV, de a Volánbusz is képes érdekességekre. Odafelé a megváltott jegyem nem ért semmit, ugyanúgy sorba kellett állnom felszálláskor és igen is oda kellett lépnem határozottan, ha le akartam ülni. Már ez fura volt, de el is felejtettem hamar, mikor leérkeztem, nem nagyon foglalkoztam vele.
Aztán visszafelé a Volánbusz úgy gondolta kihagy egy járatot (a telefonos ügyintézővel való egyeztetés után: nem tartották szükségesnek a járat indítását). Úgyhogy 1 órával később jöhettünk haza, persze a busz tömve volt, mire a következő faluba értünk már mentesítőjáratot indított a Volánbusz, hogy mindenki felférjen. Vicces volt az egész.
Azonban amikor pár nap múlva, vagy egy héttel később visszagondolok az egészre, úgyis az jut eszembe, hogy milyen jó volt örömet okozni kedvesemnek, vagy milyen jó hangulatban telt a karácsonyi ebéd náluk, vagy a gyerekek rohangászása a lakásban már mennyire természetes számomra… És persze ők nem is nagyon fogják tudni megérteni, hogy nekem, aki annyira családszerető vagyok, mennyire jól is esett ez a pár nap...
Utolsó kommentek