Szombat este a TV2 stúdiójában véget ért a Megasztár 4. évadja. Meg kell mondanom, attól függetlenül, hogy milyen pletykák és szóbeszédek voltak a műsor alatt, azért a tv csatorna a nagyon gyenge mezőnyből mégis a legjobbat hozta ki győztesnek. Király Viktor a bent maradó 5-6 emberből tényleg a legkiemelkedőbb, persze ő sincs azon a szinten, amit anno Caramell, vagy Rúzsa Magdiék hoztak
A műsor egyébként nem hozta a 2 évvel ezelőtti szintet, a döntőre tehát a már megszokott stúdióban került sor. Ezt is éppen csak megtelített a nézőközönség (úgy látszik arra nemcsak a pénz nem jött össze, hanem a nézőszám sem lett volna elegendő). Persze minőségromlás van az előző évekhez képest, hiszen voltak hanghibák (mikrofon) és hanghibák (Szekeres Nóra). A sikítozó tiniken kívül még Medveczky Ilona is magára vonta a kamera figyelmét, akit pár napja az RTL kirúgott a táncos műsor zsűrijéből.
Bár a zsűri több héten át hangoztatta, hogy milyen kemény ez a sorozat, milyen jó énekesek vannak, azért a közönségnek sikerült két közepes hangú, átlagos énekest a döntőbe szavazni, ehhez ezúton is gratulálok. Ha belegondolok, hogy közben Tamara szintű énekesek estek ki… De ezt felejtsük is el, illetve próbáljuk elfelejteni, azonban a kezdő két, vagy inkább négy szám, amit Dávid és Viktor énekelt, nem nagyon ütötte meg a döntő színvonalát (már ha van ilyen egyáltalán). Bár Fekete Dávid mindent beleadott, ettől jó előadást, de hamis hangokat hallhattunk. Viktor hozta a szintet, de többször ő is hamisra sikeredett (aki ugrál a színpadon, kapkodja a levegőt, ezt most ő is megtanulta).
Aztán egy Mester Tamás kijelentés után (meghalok, ha nem Király Viktor lesz a győztes), Dávid visszazuhant, rossz előadásokat produkált, hamisan énekelt, és még a musical-jei is rosszul szóltak. Fridi gyorsan megvigasztalta, és honoráriumából felajánlott a második helyezettnek egy ugyanolyan autót, mint amit a győztes kap. Talán Dávid halvány mosolyával konstatálta (miután 55%-a, 45%-ra fordult), hogy jó lesz az az autó is, nem fogja megerőltetni magát.
Aztán ahogy korábban jósolták, Király Viktort hozta ki a közönség győztesnek. Az, hogy volt-e csalás, vagy sem, kit érdekel, hiszen ha kijön a lemeze, nem kell megvenni, és kész. Több döntőst is megkerestek, például Tamara is ad ki cd-t, akinek az tetszett, megveszi azt.
Egy érdekes és vicces megmozdulás azért volt a műsorban. A válogatáson befutott pancserek csapata is szerepet kapott a Megasztár döntőben és ahogy korábban, most is jót lehetett rajtuk (nem velük) röhögni. Továbbá volt Megasztár fiú és Megasztár lány csapat, akik a legjobb 10 visszahívott versenyzői voltak.
A műsorról meg annyit, hogy a TV2 beégette magát a zsűrivel, az előadásokkal, a fellépőkkel, és a Megasztárt körüllengő pletykákkal. No comment.
Utolsó kommentek