Újabb hétvége telt el, megint egy emberrel kevesebb van a Megasztár csapatában. A csatorna ismét lesokkolt azzal, hogy a műsor végén, a közönségszavazatok (?) alapján, Ásós Attila volt az, akitől búcsúzni kellett.
Én ezt nem értem. Nemcsak azt, hogy a közönség kedvencnek kikiáltott, kicsit „Caramellizált” énekes, hogy eshetett ki??? És legfőképpen miért Bencsik Tamara állt mellette? Kedves közönség megint leszerepeltek. A srác kiesését még megértem (bár ha a mostani előadást nézzük, volt nála rosszabb), de azt, hogy egy Tóth Lüszi, vagy egy Szecsődi Károly, vagy Fekete Dávid hogy kaphatott több szavazatot, mint a kiváló előadó és remek énekhangú Tamara???
Kezdjük az elején. Az előző előadásnál nem is figyeltem, hogy hét közben is lehet szavazni! De miért is? Rajongó klubbok versengenek egymással és nem a legjobb énekest keressük? Ezen a hétvégén erre kaptunk választ. Az összes énekes remek produkciókat hozott, kivéve Szecsődi Károlyt, akit Mester Tamás védett, de mi, mint nem hozzá értő hallgatók úgy gondoljuk, hogy többször volt hamis. A másik negatív szereplő Fekete Dávid, aki megint egy musicalt hozott, most a Hair-ből énekelt angolul. Nem rosszul, de nem is jól! Szóval számomra megvolt a két kiesőjelölt (a többiek, Hien, Király Viktor, Lakatos Krisztián nagyon jók voltak).
Ember tervez, Isten végez! Mint kiderült, hogy hét közben is lehet szavazni (jó, ezt már írtam)és az, hogy a két srácnak elég nagy rajongó tábora van tizenéves picsákból, ezzel kiderült, hogy ők most biztosan nem lesznek kiesők! Rendben, ha így halad tovább, ez a Megasztár nem az én Megasztárom lesz, hanem az 14-20 éveseké. Persze még sok minden változhat, de egyelőre ez a helyzet.
Ásós szerintem jó előadással indított, ráadásul játszott is a színpadon (székborogatás stb), és könyörgöm, Tamara?, ő mit keres a két kieső között??????? Hát van az embereknek fülük? Az egyetlen első hallásra Megasztárnak tűnő embert a zsűrinek kellett bent tartania. Ez hogy lehet? Még a végén nekem is telefont kell ragadnom és sms-t küldenem, hogy bent maradjon?
Egyébként megemlíteném, hogy most tényleg nagyon jó előadásokat hallhattunk. Lüszi is szépen énekelt, de megint egy olyan számot választott (most szerelmes slágereket kellett előadni), amit egy 13 éves lány nem tud előadni szívből. Arról meg ne is beszéljünk, hogy már Mester Tamás is Spears kisasszonyt emlegette, ha a kislányokról volt szó, és hozzá hasonlítgatta őket. Ehhez külön gratulálok, mi magyarok menjünk az idióta amcsik után, és csináljunk ribancot a gyerekekből, akik majd tizenévesen elvesztik a szűzességüket, majd fiatalon gyereket szülnek, és nem törödnek az utódokkal...
Ásós Attiláról még az jutott eszembe, hogy bejelentette, a lemeze már kész van, csak kiadásra vár. És ezután kiesett. Nem fura ez egy kicsit? Persze kicsit a magyar piacot is minősíti, hogy nem elég az, hogy sikeres vagy, jó a hangod és vannak saját számaid, kell egy kis bennfentes támogatás (nem feltétlenül pénz), hogy megjelenjen a cd-d.
No, mindegy, meglepő eredményhirdetés után, Búcsúdal, könnyek, jövő héten folyt. köv.
És akkor a végén jöjjön a számomra legjobb előadás, legszebb hang, legjobb zeneszám, legjobb előadás:
Utolsó kommentek