Mivel beszereztem egy újabb X-box 360-ra fejlesztett játékot, kicsit korábban, mint mások, így gondoltam, ha mást nem is, de azt leírom röviden, hogy miről is szól.
Az 500 évvel később, a jövőben játszódik a Dead Space története. Főhősünk egy mérnök, bizonyos Isaac Clarke, akit a hatalmas Ishimura bányászhajóra küldenek. Az űrhajóval ugyanis megszakadt a kapcsolat közvetlenül azt követően, hogy az egyik bolygó nyersanyagainak kitermelése közben egy titokzatos idegen objektumra talált. Valami egyszerűbb technikai problémára gyanakszanak, így bíznak abban, hogy főhősünk meg tudja oldani azt. Elsőre teljesen kihaltnak tűnik a hajó, de amint Isaac hozzálátna a működéséhez szükséges rendszerek újraindításához, észreveszi, hogy nincs egyedül. A személyzet még mindig jelen van, de már nem olyan barátságosak, mint régen...
Hamarosan kiderül, hogy ellenséges szándékú idegen lények lepték el az űrhajót, és a személyzet tagjai természetesen az általuk hozott vírus hatására mutálódtak vérszomjas zombikká – már akit nem téptek azon nyomban cafatokra. Elsődleges feladatunk természetesen az lesz, hogy élve kijussunk a hajóról, közben pedig esetleg valahogy juttassuk vissza a fent említett objektumot az idegen bolygóra, és derítsük ki, mi történt valójában az Ishimura fedélzetén. Apró nehézséget okoz ugyebár, hogy Isaac mérnökember lévén nemigen hozott magával fegyvert, csak valami bányász-segédeszközt, ami szerencsére korlátozott mértékben ugyan, de alkalmas rá, hogy a kezdetekben megvédje az alienektől.
A játék kicsit a Szellemhajóhoz hasonlít, mivel elsősorban egy nagy űrhajón fogunk tenni-venni, később pedig talán egy közeli bolygóra is lejutunk.
Utolsó kommentek