Az elmúlt pár hétben próbáltam utolérni magamat, mind filmek, mind játékok terén. Több kevesebb sikerrel léptem túl néhány nagyon nagy ígéretnek tűnő filmen és sorozaton.
Folytattam az 5. 6. évaddal az Így jártam anyátokkal című sorozatot, ami sajnos egyre nagyobb csalódás számomra. Most már egyértelműen elkezdték koppintani a Jóbarátokat, azonban minőségileg olyan mélyrepülésbe kezdtek, hogy az hihetetlen. Egyedül Barney az, aki a szokásos formáját hozza, az ő szerepköre nem változott, csak miatta éri meg nézni az új évadokat.
A Family Guy 4. évadjánál szintén letettem a lantot, valahogy sok újdonságot már az a sorozat sem tudott hozni nekem, míg az Ugly Americans című rajzfilmbe, éppen csak belekezdtem, és szinte rögtön töröltem is emlékeimből.
A kollegák és Puzsér úr nyomására (Cafe műsorvezető) belekezdtem pár alapműnek számító, ám számomra eddig még nem látott filmbe is.
Régi kötelességemnek tettem eleget, mikor végignéztem a Negyedik Típusú Találkozásokat, Mila Jovovich-al. Ez egy olyan film, amiben először azt hiszem, hogy valós eseményeken alapul, aztán ha utána olvasol, kiderül, hogy mégsem. De míg azt hiszed, hogy valós, addig nagyon izgalmas, és tetszetős, főleg az a rész, mikor a főszereplő színész karakterét és az állítólagos valós szereplőt egyszerre mutatják.
A másik mondhatni régi kötelesség, egy ígéret, amit egy kollegának tettem. Állítólag Edward Norton egyik legjobb filmje a Legbelső félelem. Nem tudom, hogy ez tényleg így van-e, de az biztos, hogy ahogy előadja a tudathasadásos gyilkost, az nagyon kemény. A srác tényleg tud valamit, kár, hogy egy ideje csak ebből él (Harcosok Klubja). A film ettől függetlenül ajánlott, nézhető. És Richard Gere is jól alakított...
A Mások élete volt az, ami a legmélyebb benyomást tette rám. A STASI tiszt megfigyelése, és negatív szerepkörből történő előrelépése, ahogy megváltozik az élete, olyan drámaian, olyan finoman lett előadva, hogy a film felkerült mondjuk a top50-es listámra. Ez egyértelműen megérte, megnéztük, láttuk, szerettük.
A Good German, Good Shephard és Egy veszedelmes elme viszont már nem hogy nem tetszettek, de mindhárom unalmasnak és túl vontatottnak tűnt számomra. Azt kell mondanom, hogy lett volna erő a filmekben, de valahogy egyik sem került túl közel a szívemhez.
Az Ali című életrajzi drámát nem csak untam, de kibaszottul idegesítőnek találtam, hogy úgy váltogatták az idősíkokat, hogy némely szereplőnél nem értettem, hogy most mi van velük… Will Smith játéka a szokásos volt, a mellékszereplők odatették magukat, de így sem menekült meg a bukástól ez az álmosító életrajzi dráma.
Volt még pár (5-6) B, C kategóriás horror, de ezekről inkább rosszat, mint jót, persze az én hibám, hiszen nem kell minden szart beszerezni. Az élve eltemetve, A vörös cipő és az új Brody film, a Hibrid kicsit kiemelkedtek, de nem nagyon. Talán a vörös cipőt is csak a jó ázsiai csajok mentették meg.
Ha már Brody, akkor ejtsünk pár szót a Hollywoodland című filmjéért, ami mestermű, bár kicsit jobban elhúzták, mint kellett volna. A film tetszett, a szereplők kiválóak, ez mindenképpen ajánlott egy megnézésre. És ha már belelendültem, és jó film is került a listámra, akkor a Hétmérföldes szerelem is olyan, ami megér egy misét, azaz egy moziban megnézést. Barátnővel nézős, sírva-röhögös. A távolsági szerelem jó és negatív oldalát mutatja be, mindezt viccesen Justin Long és Drew Barrymore előadásában. Szerettük, a telefon szexes részt nagyon megnevettük.
Ha már nagyon pozitív példák a filmeknél, akkor a sorozatokat sem felejtem el. Ilyen a Spartacus és az új Sherlock Holmes. Mindkettő nagyon jól kivitelezett, pörgős, néhol még látványos, vagy érdekfeszítő sorozat. Amit sajnáltam, hogy Holmes-ék modernkori története csak pár részes volt, míg a Spartacusnál állítólag ennyi volt, és a folytatás már előzmény lesz, tehát kitudja, hogy lesz-e belőle valami.
A Boardwalk Empire című új mafia sorozat is szívemhez nőtt a 2-3 rész alapján, Steve Buscemi nagyon jól alakítja a mocsok maffiozót, de a mellékszereplőket is megtalálták a szerepekre. Eddig érdekesnek tűnik, aztán meglátjuk, hogy a továbbiakban, mivel dobják majd még fel a sorozatot.
Nagy az öröm egyébként, mert hála az ősznek (és nem a tervezőnek), elindult a South Park 14. évad is, ami az első két rész alapján folytatja mélyrepülését, és bizony csak megmosolyogtat, de a régi nagy röhögések már hiányoznak. Azonban töretlenül bízok a további részekben, és Cartmen karakterének unszimpatikusságában.
Volt még pár sorozat és film, amikre már nem is emlékszem, olyan komoly emlékeket hagytak bennem. Egyelőre ennyi, filmek terén.
Játékoknál már szolidabban pótoltam a hiányosságokat. NFS – Shift megvolt, szép volt,
jó volt, tetszett, ennyi. Kiváló autószimulátor, remek autók, látványos versenyek, érdekes medál-pont rendszer, összességében előkerül majd még párszor a játék.
Az EA új Medal of Honorja megvolt, szép volt, nem tetszett, ennyi. Ez egyértelműen csalódás főleg a fura (EA szerint realisztikus) irányítás miatt. A csaták MW szintűek, de a játékélmény és a hangulat mégsem. Az FPS-eknek nincs új királya, csak új tagja, 8.5-8.5 pont összesen. A 4 óra 20 perc alatt végigvihető single kampány felháborítóan kevés játékidő a kiadott 14.000 Forint ellenére.
Utolsó kommentek